Fashion Trend Center, 2040 Budaörs, Gervay Mihály u. 1. (2. bejárat)
Telefon: +36 30 213 5519
zuhanyfülkék

Jakuzzi fényterápiával a tökéletes feltöltődésért!

Fenyterapia2

A jakuzzi már régóta az egyik legkedveltebb eszköze a kikapcsolódásnak. Nem ritka, hogy a wellnesshétvégék jelentős részét a vendégek csak ebben az egy masszázsmedencében töltik el, hiszen számos jótékony élettani hatása van. De nem csak ez szól a jakuzzizás szeánsza mellett, mert ugyanakkor van benne valami luxus életérzés is, ahogyan a víz gyöngyözve körbeöleli a testet, amely így az elmével együtt eljut a tökéletes ellazulás állapotába.

Társul hozzá egy teljesen jogos, „én ezt most megérdemlem” érzés, amely tovább fokozza az élményt. Ráadásul egyre többen ismerik fel, hogy nem kell ennek az érzésnek kuriózumnak lennie, amelyben csak évente néhány alkalommal lehet részesülni. A Monaco Spa többféle kültéri és beltéri pezsgőfürdőt is kínál, mert te sem csak évente egyszer vagy kétszer érdemled meg ezt az élményt!

És mit szólsz ahhoz, ha mindemellett tud a jakuzzi még valamit, amivel felkerül a hab a tortára? Olvasd tovább a cikkünket és ismerkedj meg a fényterápia áldásos hatásával, vagy hívd kollégáinkat telefonon! Szakértőink örömmel ismertetnek meg a számos pozitív élettani hatással, amelyet a fény- és masszázsterápia kínál számodra!

Teljeskörű kényeztetés valamennyi érzék számára

A jakuzzikról általánosságban elmondható, hogy csodás hatással lehetnek az emberi szervezetre. Serkenthetik a vérkeringést, javíthatják a közérzetet, és a speciális fúvókáknak hála egyúttal valódi masszázsélményben is részesíthetnek. Ezt pedig meghálálják a fáradt izmok, ízületek és persze az elme is gyorsan lecsendesedik, akármilyen stresszes is volt addig a nap.

Már önmagában ezért az élményért is megéri egy saját jakuzzit beszerezni otthonra, amely ráadásul összehozza a családot és a barátokat, így az emberi kapcsolatokkal is csodát művelhet. De ha már ennyi minden szól mellette, miért ne lehetne még tovább fokozni a hatást? Az már ősidők óta ismert és alátámasztott tény, hogy a színek és a fény hatással vannak az emberi szervezetre. Befolyásolhatják a hangulatot, a közérzetet, és az egészségi állapotot is jó irányba mozdíthatják el. Minden színnek megvan a maga tulajdonsága, a zöld például a regeneráció, a lila a nyugalom, a narancssárga a boldogság jelképe.

Ezek a színek pedig elektromágneses rezgésüknek köszönhetően hatnak az emberre. Ezt használja fel a fényterápia, melyet már az ókori Egyiptomban is előszeretettel alkalmaztak. És mi lehet annál jobb, mint egy kellemesen meleg, pezsgőfürdős masszázs közben kiélvezni még a fényterápia jótékony hatásait is? Ugye mennyire csábító? Ha szeretnél még többet megtudni ezekről a teljeskörű kényeztetést nyújtó jakuzzikról, várjuk telefonhívásod, vagy email-ed!

Amikor kihunynak a fények…

...és beindulnak a jakuzzi színes, beépített LED-jei, az egy valódi terápiás élmény, testnek és léleknek egyaránt! Képzeld csak el, hazaérsz egy rendkívül pörgős, megfeszített munkával telt nap után és a fejed szinte zsong a sok ingertől, amely ért. De az otthon nyugalmában vár rád egy fényterápiás jakuzzi, amelynek gondolata már munka közben is inspirál.

Belépsz az ajtón, s miközben leveszed a zakód, vagy kibújsz a magassarkú cipőből, már be is indítod saját masszázsmedencéd. A kezed ügyébe készítesz egy pohár, minőségi bort és már csak két dolog van hátra: lekapcsolod az összes lámpát a helyiségben, majd elmerülsz a jólesően meleg, gyöngyöző, csodás színű fényekben pompázó vízben.

Fenyterapia1

A fúvókák nyújtotta masszázstól tested ellazul, a gondolataid kitisztulnak és csak gyönyörködsz a megannyi csodás árnyalatban, szinte szívod magadba pozitív hatásukat. A fényterápiás jakuzzidban eltöltött idő után sokkal mélyebbet, egészségesebbet alhatsz majd és másnap teli leszel motivációval, mellyel minden napodat sikerre viheted.

Szeretnéd átélni nap, mint nap ezt a felemelő érzést? Akkor keress minket bátran telefonon, vagy akár email-ben és megvalósítjuk minden vágyad! Prémium kategóriás Monaco Spa jakuzzik széles választékával várunk, melyeket teljes mértékig a te igényeidre szabunk és amelyekre 5 év garanciát vállalunk. Szeretettel várjuk hívásod!

Amerikai akril színek

Us Cloud Grey 6427 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud grey 6427
Us Pure White 6459 Small
US Pure white 6459
Ezust Feher Marvany Small
US Pearl white 6696
Gipsz Small
US Gypsum white 9814
Pearl Grey Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Pearl grey 6970
Us Sunset 6240 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Sunset 6240
Ocean Hullam Small
US Ocean blue 6811
Cloudy Green Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud green 6619
Us Bronze 256 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Bronze 256
Us Cloud Black 6878 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud black 6878

Medence szoknya színek

Szurke Small
14 Latest gray
Kave Small
14 Latest coffe
Barna Piros Small
14 Latest brown red
15latest Black Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest black
15latest Brown Red Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest brown red
15latest Coffee Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest coffee
15latest Glazing Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest glazing
15latest Grey Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest grey

Szigetelt tető színek

1001 Small
1001 black
1002 Small
1002 reddish brown
1003 Small
1003 navy blue
1004 Small
1004 brown
1005 Small
1005 green
1006 Small
1006 hoar
1007 Small
1007 grey
1008 Small
1008 coffee

Amerikai akril színek

Us Cloud Grey 6427 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud grey 6427
Us Pure White 6459 Small
US Pure white 6459
Ezust Feher Marvany Small
US Pearl white 6696
Gipsz Small
US Gypsum white 9814
Pearl Grey Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Pearl grey 6970
Us Sunset 6240 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Sunset 6240
Ocean Hullam Small
US Ocean blue 6811
Cloudy Green Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud green 6619
Us Bronze 256 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Bronze 256
Us Cloud Black 6878 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud black 6878

Medence szoknya színek

Szurke Small
14 Latest gray
Kave Small
14 Latest coffe
Barna Piros Small
14 Latest brown red
15latest Black Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest black
15latest Brown Red Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest brown red
15latest Coffee Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest coffee
15latest Glazing Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest glazing
15latest Grey Masszazskad Jakuzzi Low Small
15 Latest grey

Szigetelt tető színek

1001 Small
1001 black
1002 Small
1002 reddish brown
1003 Small
1003 navy blue
1004 Small
1004 brown
1005 Small
1005 green
1006 Small
1006 hoar
1007 Small
1007 grey
1008 Small
1008 coffee

Belső akril színe

Baby Spa Feher Small
fehér
Baby Spa Sarga Small
sárga
Baby Spa Kek Small
kék

Külső borítás színe

Baby Spa Feher Small
fehér
Baby Spa Sarga Small
sárga
Baby Spa Pink Small
pink
Baby Spa Kek Small
kék
Baby Spa Sotetkek Small
sötétkék

Választható fatípusok

Piros Cedrus Small
vörös cédrus
Kanadai Fenyo Small
kanadai fenyő
Sarga Cedrus Small
sárga cédrus
Orosz Feher Fenyo Small
orosz fehér fenyő
White Polar Szauna Low Small
nyárfa
Finland Pine Szauna Low Small
finn fenyő
Merbau Szauna 2low Small
merbau fa
Afrikai Ayous Small
afrikai ayous

Választható kövek

Beeter Yellow Stone Small
méhsárga kő
Kis Sarga Kockas Small
kis sárga kockás
Kristalyos Small
kristályos
Romai Kori Ko Small
római kori kő
Fluoreszkalo Zold Small
fluoreszkáló zöld
Black Stone Culture Stone Small
fekete kő
Rosin Yellow Culture Stone Szauna Low Small
rozinsárga kő
Emerald Stone Culture Stone 2 Szauna Low Small
smaragdkék

LED-színek

Narancs Small
narancs
Fuzold Small
fűzöld
Zold Small
zöld
Kekeszold Small
kékeszöld
Sotetkek Small
kék

Választható fatípusok

Piros Cedrus Small
vörös cédrus
Merbau Szauna 2low Small
merbau fa

Választható anyag

Aluminium Small
alumínium

Amerikai akril színek

Us Cloud Grey 6427 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud grey 6427
Us Pure White 6459 Small
US Pure white 6459
Ezust Feher Marvany Small
US Pearl white 6696
Gipsz Small
US Gypsum white 9814
Pearl Grey Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Pearl grey 6970
Us Sunset 6240 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Sunset 6240
Ocean Hullam Small
US Ocean blue 6811
Cloudy Green Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud green 6619
Us Bronze 256 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Bronze 256
Us Cloud Black 6878 Masszazskad Jakuzzi Low Small
US Cloud black 6878